Pár évvel ezelőtt egy barátnős isztanbuli látogatás alkalmával egy kávézóban üldögéltünk, és meg akadt a tekintetünk egy kalapos lányon. Nem tudom, hogy török volt-e, vagy egy külföldi, aki csak alkalmilag dolgozott az eldugott macskaköves utca kávézójában. Abban viszont mindannyian egyetértettünk, hogy a lány minden porcikáján az önbizalom, a magától értetődő természetesség, a világgal való béke érződött. A lányon egy hetyke kalap volt, egy olyan amit egy vándor, egy kalandornő, avagy csak olyan visel, akit nem érdekel a külvilág. Azon a tavaszi napsütötte isztanbuli délutánon elhatároztuk, hogy mi is „kalapos lányok” akarunk lenni.

 Nos, azóta se vettem kalapot. Valami megakadt a rendszerben. Valami elromlott, nem igazából sok minden romlott el az elmúlt időszakban. Oktalanul - okok következményeként. Összedőlt a jóba, a világba vetett hitem. A bizalmam, ha én jól csinálom a dolgokat, akkor jó dolgok fognak történni. Ezt szeretném visszaépíteni. Tudom, hogy bennem is ott lakik mélyen a „kalapos lány”.

Egy újabb el camino áll most előttem, mint egy óriási hegyomlás, és nincs kalapom, amit fel tudnék venni, amibe kapaszkodhatnék, amitől egyéninek, bátornak érezném magam. Tehát el kell indulnom, és meg kell találnom a „kalapomat”.

 3 nap és indulás.

 Cél: Camino del Norte némi Camino del Primitivoval kombinálva, majd séta az óceán partig.

 Hogy mi jön az elképzelt cél, vágyott valóság helyett, azt megpróbálom szórványos bejelentkezésekkel leírni. Előre is elnézést a helyesírási hibákért �

Nos eljott a vegso visszaszamlalas ideje, indonez, bandungolos, felejthetetlen, orok nyaras napjaim mindjart veget ernek. Julius 31-en mar Budapesten er az este, minden remenyem szerint anyu teraszan egy jo roze froccsel a kezemben J

Miutan magamba szivtam az otthon edes levegojet es izeit, szeptember 5-en egy mas tipusu utra indulok, viszont az otthon toltott idot szeretnem a vegletekig kihasznalni! Csalad, baratok, Balaton, Budapest, ez a nagy terv, es batran lehet csatlakozni, akar mikor, akar mikor akinek kedve van.

Szolval kevesebb, mint 40 nap es otthon leszek, ezert elezdtem erosen vagyakozni a hazai izek utan, amik immaron elerheto kozelsegbe kerultek. Ezert gondoltam irok egy listat, hogy amig otthon leszek, aki kedvel esetleg elkeszitheti nekem valamelyik eledelt:

-          Apu fele Marhaporkolt nokedlivel

-          Anyu fele Toltott paprika

-          Apu fele Toltott kaposzta

-          Vadas

-          Husleves maceszgomboccal

-          Vagdalt leves

-          Tojasos becsinalt leves

-          Turos lepeny

-          Gulyas leves

-          Turos palacsinta

-          Krumplis teszta kovaszos uborkaval

-          Rantott maj rizibizivel

-          Francia almas pite

-          Gyumolcsleves

-          Bodza szorp

-          Francia salata

-          Tojasos nokedli fejes kaposztaval

-          Hurka kolbasz

-          Salata, Salata, Salata barmilyen formaban

-          Andi fele levendula fagyi

-          Sari fele mustaros mezes husi

-          Balin fele puffancs

-          Gorog salata

-          Rakott palacsinta

-          Finom fozelek sult virslivel

-          Tokfozelek  fasirttal

-          Barmilyen grill husi

-          Jokai bableves

-          Somloi galuska

-          Csalamade

-          Paradicsomleves betutesztaval

-          Barack!!!!!!!!!!!!

-          Aszaltszilvas, baconos gongyolt husi

-          Petrezselymes krumpli

-          Tepsis krumpli

-          Rizskok

-          Zoldbab leves

-          Dubary

-          Toltott csirke comb

Barmilyen rizst mint koretet elutasitok minimum egy honapig, kivetel ez alol a rizskok, es a rantott maj rizibizivel!!!!!

Alig varom szuper lesz!

Made by: Borbala Kezsmarki

From Hungary

The Beauty of Diversity - Harmony amount civilization

In my opinion traveling is the only experience that you pay for it and makes you richer. My mother is a field surveyor engineer, she took me everywhere, when I was a kid, and we travelled abroad since I was very little, because she thought it is important to see the world. So she encouraged me to get my own experiences as well. First time I have been in my life alone in abroad for longer time it was a voluntary workcamp in the middle of France in 2001. We been about 20 people from all different countries from Europe, spending the summer together, building a natural park, organizing programs for the local youth, cooking together everybody’s national food, learning about each other and from each other a lot.  I was seventeen years old, young, curious for the world and i thought i m the luckiest person to experience the beauty of the diversity of nations.

This was the first eye opening experience for me, how much part of the world i do not know, how much things, different way of thinking exist on our globe that i need to explore. And the best way if you have a common language, however I was speaking French, but English is the language that I believe if you speak you gain much more. After this voluntary project I took part many of others, organized and lead some in Hungary also, since Europe I travelled almost everywhere, made friendships from all over Europe, so I started to feel I want to who from the globe even more and more.

I started to work and live on my own money since I m 21 to ensure myself the freedom and possibility to travel wherever I want to go. But in the meantime I started a Doctoral School and I choose as my topic, Multiculturalism, because my main interest in History is different identity background thought of nations. When I was checking the scholarships to France I accidently found one interestingly eye-catching scholarship to Indonesia.  Ohh, I started to think, where is Indonesia exactly on the map? Wow, even on the map it looks amazing, thousands of islands, surrounded tropical ocean, komodo dragon, orangutan,  jungle, papua deserted tribes, wow, wow, wow, I need to get this scholarship. So I applied with a huge expectation, with plans how I m going to insert this year to my doctoral studies. But unfortunately I did not get the scholarship. I was really upset,  than second year I applied again and unluckily I was not a successful candidate again. What could I do, I started to invest more energy in my professional life, and forget about the scholarship. Than i started to grow and grow carrier aspect, started to think which car I should buy and maybe I should change my apartment for a bigger one, so I need more and more money, but I just realized on what happened with my dreams, I forgot about it… My original aim with earning money was exploring the world. How could I forgot this. Than I felt extremely empty, to become the victim of customizing civilization, so I decided I will travel in next year in Asia, having a sabbatical year, and applied again for third time to Darmasiswa scholarship to Indonesia. In the motivation letter I have been brutally honest. “ I want to have a sabbatical year, I would like to travel all around Indonesia, getting know the culture, through learning the language”.

And Abracadabra, I won. I won the scholarship to spend one year in Indonesia studying Indonesian language and culture in Bandung. Or thinking in the background, back of my mind; I won on a ticket to change my life, turn back to the routs learn about people, explore, explore, explore…. To be honest if in that time I won the lottery, I would come to Indonesia as well, so I felt again the same feeling, I don’t mind money I am the luckiest person of the world!!! Of course my family felt differently and most of my friend as well, in their eyes going to the third world, “doing nothing”, give up carrier, seemed the most stupid thing at the age almost 30. Well, maybe this decision is not for everyone, but for me it was the best, I can tell this for sure after finishing staying one year in Indonesia.

So let’s go back one year in time, last summer I spent my time on Internet, getting familiar with Indonesia, where the hell is the city of Bandung, where my University is going to be, what kind of clothes I need,  what kind of vaccination I need to go, how the people look like in that part of the earth..., etc. Plenty, plenty of questions running crazy in my mind. Excitement and fear growing in my heart in the same time, like: - I am too old to be a student again, how is to be a single woman in a super muslim area, how I can adopt my way of thinking, do I going to find friends, how the Indonesian people going to look at the Hungarian giant girl with 176 cm, I hate rice, what am I going to eat???????????????????????????????????????????????????????????

Than accidently happened that two guys who I know also got the same scholarship, so we decided get rid of our fears is the best to go before the school starts and have some “pre-exploring” trip in Sumatra. When we were waiting in Doha international airport I was watching passing the people, white, black, yellow, chocolate, cappuccino skin, all type of faces, races, clothes, from the entire world. I was checking how the Asians look like, who can be Indonesian? Jesus Christ how the Asian people can make a difference between themselves. Later I got know for Asians the Bules – white people look like the same as well. I needed couple of month, that my mind could recognize the different features of faces. When we landed in Jakarta, however we came from the summer, the big humidity hit us, like a punch. Than we catch a taxi and find an accommodation for three of us in the middle of the night in Jakarta Jalan Jaksa backbacker quarter. We were 2 guys 1 girl, we were ready with the cover story that one of my friend is my husband, the other one is my brother to get permission to stay in one room for the night, which is absolutely normal in Europe, but huge scandal in Indonesia.

That night we went for a walk, it was a terribly warm, middle of Augustus, we were watching the people eating in street warungs, no hygiene, no fridge for the food, no normal washing the dishes, some rats crossing the legs of eating people, we were disgusted, and thought who can be as crazy to eat such a place…but surprisingly in two-three weeks we had no problem with eating street food.

So slowly we got lost of the natural beauties of Sumatra, meet more and more local people and got amazed how is possible all locals always non-stop smiling. I read a survey that Indonesian people are considering themselves as the most happy people of the world, and the heart attack rate is extremely down, so I decided I need to learn the “magic technique”. I consider after one year, the secret of Indonesians “take it easy”. In Europe we are always running, in Indonesia I never saw a person to run after a bus, or be in hurry. Time does not matter. Off course if you make yourself nervous for time it does not help, but if you accept that the bus goes, when there are enough people, no order, you can have a cigarette, have some chat with the locals, nice black coffee, and simply without rush you can enjoy more your life.

After Sumatra I got addicted to travelling in Indonesia, to explore more and more place, to get know different cultures. Indonesia has amazing variety of cultures, dances, music, history background of people. Getting know, even have a good overview of it in one year is almost impossible. There are plenty of languages, Bahasa Indonesia is just a unification, a help to understand Indonesian people with themselves, but through learning language travelling got much more easier. Speaking with locals always made all my trip unique, and staying in Jawa it is almost impossibly difficult without language. It was a great experience to get an insight of Indonesian University, however European standards are a little bit different. But this was part of getting know of way of thinking Indonesia, the systems, the teachers, and it was specially interesting to watch how different nationalities adjusting to Indonesian culture.

Everybody has ups and downs, heating and loving Indonesia in the same time. Asian nations can adjust more, I think one of the biggest difficulties for Europeans is that Indonesian does not know of the meaning and existence of confrontation. For example if you ask something they never ever will say –I do not know. For example: - Where is this street, do you know? – Yes, Yes,… So where is it? … - Yes, Yes,… They just say yes for everything, and than making trouble of course. Well, there are plenty of other difficulties, like accept the life standards, the waste all around, the mandi, interesting habits and so on. But you need to get rid of all the “bad” stuff and start to enjoy living like Indonesians. The sentence everywhere is true – If you are in Rome, act like Rome people.

Maybe I wrote now not just good things, seems maybe negative, but the rats, cockroaches, dhyeria, high fever, get lost on the street, spending days on buses, crazy drivers, crazy traffic all around, all annoying things, that can happen, are all part of the experience. If you face challenges, you are going to appreciate more the results. The diversity of things beside your own culture on the beginning makes you dizzy, that is the cultural shock, that is absolutely normal. But than you will find your favorite dish from the one thousand different one, you will find the smiling ibu on your street who is inviting you to her house, you will buy a motor bike and enjoy the freedom of riding. Or you will watch a sunset from Lembang, having a coffee in Puculot, and explore all the hidden secrets of your city. You will get know amazing people with amazing stories, you will see deeper the  mixture of strong believe of ghost and healers, and Muslim religion. And many many amazing, interesting thing, which is explorable just through living in a country.

So after all, we all fall in love with Indonesia, some of us got Indonesian boyfriend, girlfriend, some of us would like to stay in Indonesia forever, or a little bit more long. For  me, one year was enough, but the question is what we can take home from Indonesia. For me the most amazing thing was learning about different cultures, nations. The diversity is huge in between Toraja, Batak, Dayak, and so on people in Indonesia. I realized I could more easily get friends with Chatolic people or less muslim person, I realized how much the freedom is important for me, but I can have the respect and acceptance of other religions. We all got new friends, we will see how long the new friendship going to lost. I m looking forward to being with my family, but Indonesia the beauty of diversity is changed my life. I will try to live my life in Hungary as I did in Indonesia – “Take it easy and keep spirit! – Santai dan Semangat! 

Thanks for this huge, life long experience!

Nem rég érkeztünk vissza Karimun Jawaról, Jawa szigetének eldugott paradicsomából.  November óta halogattam ezt a trippet, szóval nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült eljutni a sokat emlegetett trópusi mini szigetvilágba.

Az oda jutás nem éppen egyszerű, de mindenképp megéri.  Bandungból 10-12 óra busszal Jepara kikötőváros busszal, majd onnan az ember jó esetben expressz hajó járattal jut el Karimun Jawara (2 óra), amennyiben a tenger istene jó idővel kecsegtet, és elindul a hajó. No persze a mi utunk soha sem a legegyszerűbb módon alakul, habár az idő kitűnő volt, az Expressz hajó járatra elfogytak a jegyek pár héttel utunk előtt, szóval a jó szerencsében bízva kérdezgettünk körbe a halász hajókat, hátha valamelyik felvesz négy potyautast. Végül egy Kalimantanra tartó teherszállítóval jutottunk el a fő szigetre, mintegy hét és fél óra alatt, ahol Bandungi ismerősöknek hála 35.000 rúpiáért szálltunk meg egy helyi családnál. Nos, a szoba annyit tudott, amennyit az ára ért. Szobán kívüli mandi, hajnali ébresztő a szomszéd moszknak köszönhetően, füllesztő meleg és szúnyogok éjszaka… Mivel spórolunk ezerrel ez így nekünk rendben volt, ha bárki más teszi ajánlatos kicsit többet szánni a szállásra, hogy az út valóban pihentető legyen.

A szállástól eltekintve nekünk óriási mázlink volt, hogy ismerősökkel mentünk, mert a sziget híres a bulék lehúzásáról.  Azonban a kedves ismerősök hely ismeretének köszönhetően az első nap például 50.000 IDR-ért egy napos sziget túrán vettünk részt, ebédre óriási tonhal barbacueval egy mini szigeten türkiz kék tengerrel, pálmafákkal, snorkelezéssel. Jaj, majd el felejtettem a sziget csoport híres cápa rezervációs programjáról, ezért jó pár helyen úszkálhat az ember lánya kisebb nagyobb nem túl harapós fenevadakkal. Ezt természetesen ki kellett próbálni, és meg mondom őszintén igen barátságosak voltak a jószágok, habár azért a nyílt vizen nem szívesen találkoznék egy nagyobbacskával. Az egyik telepen volt egy pár kisebb hal, és amikor az egyik belekóstolt a lábamba, majd szívinfarktust kaptam, hogy nem-e egy cápali kóstolgat…

 Következő nap moci bérlés, csatangolás a szigeten. Találtunk egy elképesztő öblöt vakító fehér homokkal, pálmafa mászás, elmaradhatatlan kókusz szipákolás, stb… A hely már már undorítóan giccses. Utunkat folytatva a fő szigeten van egy elég jól kiépített Mangroove erdőbe vezető sétány. Különleges madarak stb, a szokásos cucc J. Motorozgatás közben némi útba igazítást kértünk egy földműves bácsitól, aki épp leragasztotta egy mérges kígyó száját, hogy a gyerekek játszhassanak vele… Nos ez azért nem az én világom…

Következő napi hajóutunk alkalmával ismerőseinket egy lakatlan szigeten hagytuk sátrukkal egyetembe, a szívem sajgott szinte szó szerint, annyira szerettem volna én is maradni, de sajnos nem készültünk Robinsonosat játszani, amit nagyon bánok, mindenkinek ajánlom, ha erre látogat!

A fő sziget főtere egy futball pálya a kitkötő mellett, ami sötétedés után hal piaccá, és mini éttermekké avanzsál, ha kiválasztottad a halat, homárt, tintahalat, vagy bármit, amit szeretnél enni, a warungos néninek megmutatod hova dobod le a szőnyeget a füvön és oda hozza a vacsorát. Helyiek, turisták vegyesen falatoznak itt és közösen nevetnek a lehulló falatokért harcot folytató macskák és kacsák párharcán. A hely különlegessége, amit még sehol máshol nem kóstoltam a Kalepa Bakar, ami grillezett kókuszdiót jelent. A metódus a következő, végy egy fiatal lehullott kókusz diót, dobd rá némi parázsra, várj amíg megmelegszik, majd válj lyukat a dión, a kókusz léhez  keverj némi kondenz tejet, gyömbért és fahéjat, majd szolgáld fel szívószállal. Természetesen, ha az ember kiszipákolta a nedüt, akkor a helyi nénik örömest kettéhasítják a kókuszt, hogy a belső húst is ki lehessen kanalazni. Nagyon fincsi!

Visszafelé sikerült egy normál hajó járatot elcsípni, és 30.000 rúpiáért visszatérni Jawara, szóval Bandungból oda – vissza járattal, plusz 4 éjszaka szigeteléssel sikerült a kis túránkat 500.000 rúpia alatt kihozni, ami alapvetően szuper, de az oda felé járaton ellopták Francesco laptopját, így az össz költség némivel magasabb lett, mint ahogy terveztük! :(

 Többen kérdeztétek, hogy milyen itt az élet. Nos, az elmúlt hónapban gyakorlatilag nem nagyon voltam Bandungban, de összefoglalva, még mindig azt gondolom, hogy egész Indonézia egyik legélhetőbb városa. Az egyszerűen fantasztikus, hogy itt nem hal meg az ember a melegtől.

Óriási az éjszakai élet, ahol az ember a konzervatív Indonézia egy teljesen más, sokkal liberálisabb arcát ismerheti meg.

A suli egyre kevesebb órát tart nekünk, és egyre kevesebben vagyunk az órákon hétről hétre. Ha valaki gondolkozik a Darmasiswa megpályázásán, ne a tanulmányi cél hajtsa lelkesedését. A kosszal együtt a nyelv is ragad, de tanulmányi előmenetelünk, semmiképpen sem a kiváló indonéz nyelvoktatásnak köszönhető. Arról még mindig nem tettek le, hogy minden nap legyen legalább egy óránk, de talán második szemeszterre erről is sikerül lebeszélnünk őket. 

Tehát ha valaki megpályázza az ösztöndíjat, aminek egyébként november vége a határideje, az azért tegye, mert szeretne utazgatni egy egyedülálló országban, szeretné megismerni annak kultúráját, eldugott pontjait, és fantasztikusan kedves lakóit.

A következő utazások Bali-Lombok-Gili szigetek lesznek augusztus közepétől, addig azt tervezem, hogy kicsit jobban elmélyítem gyökereimet Bandungban. Megpróbálok illegális angol tanításba fogni, meg tanulok motorozni,  és felfedezem a mászó életet, mert ezekre eddig még nem nagyon volt időm.

Lelkileg minden ok, habár azért vannak mélypontok, viszont már több, mint egy hónapja nem voltam beteg, ami lehet, hogy a mértéktelen vitamin mennyiségnek köszönhető, amit magamba döntök. Lehet az utazások teljesen lefoglalták gondolataimat. Néha jól esne egy váll lapogatás valakitől, viszont ha épp elkeserednék, mindig megjelenik valaki a kosánunknál, mindig akad valami program.

Jövő héten minden nap vizsgáink vannak, kíváncsi vagyok, hogy fog sikerülni. Holnap elméletileg most már tényleg beszerzek egy internet modemet, és tudok skypolni, viberezni, ami szem-szájnak ingere! Igyekszem majd képekkel is frissíteni a blogot!

Yogjakarta Sultanátus – Speciális Régió, Közép-Jáva

Már egyszer tettem egy kísérletet, hogy meglátogassam Yogját, de akkor eltérítettek Brebes felé, ezért a múlt héten újra megpróbálkoztam, és Juhéjj, ezen alkalommal sikerrel kipipáltam minden létező programot, amit Yogjában túrista csinálhat.

Mivel nem így terveztem ezt a hetet, ezért nem túl nagy lelkesedéssel álltam hozzá, utolsó pillanatban Couchsurfingen Danaiial találtunk egy srácot, aki egész héten át elszállásolt minket és hurcibált keresztbe kasul a környéken. Arja a helyi szultanátus, királynői oldaláról valamiféle herceg arrafelé. Saját biztonsági őre van, a kedves jogjai adófizetők pénzéből óriási házat tart fenn, mindemellett nőgyógyászként dolgozik. A srác intelligensebb, mint a legtöbb indonéz, viszont iszonyat hangulat ingadozásai vannak, és rémesen gyorsan vezet. Viszont megint mázlink volt, mert a közlekedést nagyon megkönnyítette, az hogy autóval szállítmányozott minket mindenhova.

Yogjakartát Jáva és egész Indonézia kulturális fővárosának tartják. A belváros Marioboro nevű hatalmas sugárútja hemzseg a batik árusoktól. Meg lehet nézni, hogy készítik a helyi batik mesterek portékájukat. A helyi kraton – szultáni palota, látogatható, de sokkal érdekesebb a Tamansari – a szultán vizi palotája, ahol a felességek és ágyasok úszkáltak anno, a szultán pedig a függöny mögűl válogatott kedvére való menyecskét.

A környéken csodás 9. századi hidu templomok vannak, a leg monumentálisabb Borobodur. Pramanbana is lenyűgöző és sokkal könnyebben megközelíthető, mint nagyobb testvére. Arja segítségével jutottunk el a Dieng fensíkra, ahol még régebbi 8. századi hindu temlomokat, búgyogó kráterket, forrongó tavakat lehet látogatni mindezt 2000 méter magasban. 

Érdemes kimenni a tengerparta Depot beachen helyben, frissen fogott mindenféle hal közül válogathat az ember, lehet bébi cápát, ráját is kapni. Amit megvásároltál, azt beviszed a legközelebbi warungba és ott ízlésednek megfelelően elkészítik. Kicsit keletebbre haladva a tenger mentén lehet találni gyönyörű fehér homokos dűnéket, de a víz nem igazán alkalmas fürdésre, óriásiak és életveszélyesek a hullámok, főleg így az esős évszak idején.

(moszat szedo nenik)

Arja a végére kicsit kikészített minket, nagyon sajnáltam, hogy a magyar cimbik nem voltak ott, és csak az eslő este ittunk egy jó klotokot Beával! Sebaj majd máskor, Yogjába még vissza kell menni!

Hasznos infok:

KÖZLEKEDÉS: Trans Jogja – fix megállókkal, fix úton közlekedő busz járat, 3000 IDR, gyakorlatilag mindent el lehet vele érni! Becak: két utast szállító biciklis riksa kb 10.000 IDR

ÉTEL: kelet jáván mindent édesen esznek, yogja különösen olcsó, mégis érdemes kicsit a városon kívül keresni egy hangulatos éttermet.

BELÉPŐK:

• Prambanan: felnőtt: 195.000 IDR, diák: 85.000 IDR, kitás, helyi diák: 30.000 IDR (helyi jegyárusítás nem a főbejáratnál van)
• Borobodur: felnőtt: 200.000 IDR, diák: 95.000 IDR, kitás, helyi diák: 30.000 IDR (helyi jegyárusítás nem a főbejáratnál van)
• Kraton: 12.500 IDR
• Tamansari: 7000 IDR

Szóval mit is kell tudni Tanja Torajarol; mint már említettem egész Sulawesi eléggé elszigetelt volt egészen a múlt századig. A helyi animista vallás és kultúra minden aspektusa a halál misztériuma köré épült. A helyiek úgy tartják, hogy a temetkezési mód meghatározza a halott túlvilági életét, amit mindennél többre tartanak, ezért a temetkezési ceremóniának hét határra szólónak kell lennie. Az viszont nagyon sokba kerül, ezért általában a családok azért dolgoznak, hogy az éppen aktuális halottukat megfelelő módon útjára tudják engedni a túlvilágra. 

Viszont a ceremónia nagyon sokba kerül, ezért néha éveket kell várni a temetésig. Ezért, ha meghal valaki a mai napig, összegyűlik a család, besétálnak az első gyógyszertárba megveszik a megfelelő adag formalint, és néhány injekciós tűt, és kicsik nagyok vegyesen beinjekciózzák a halott nagyit, majd ruhánkba csavarják (hogy az felszívja a maradék nedvességet), majd betekerik egy pokrócba, és további pár évig a ház tetszőleges szobájában tárolják. Néha visznek a halottnak ételt, italt, cigarettát, nagyobb családi ünnepeken kihozzák a pokrócba bugyolált holtat, teljes mértékben úgy kezelik, mintha még élne. Régen formalin híján, kávét és teát, egyéb fűszereket használtak a kellemetlen szagok elűzése végett.

(2 eve halott nagymama otthon)

Johannessnek köszönhetően mi is meglátogattunk egy eldugott falucskában egy ilyen két éve halott nagyit, mivel nem tudtuk, hogy be van bugyolálva, fel voltunk készülve rá, hogy az ágyban egy oszladozó halottat találunk, ehelyett csak egy pokrócot láttunk, de maga a tudat, hogy a nagyi ott van a pokrócban, és a család így éli életét, eléggé döbbenetes volt. De mit tehetsz mást, Torajaban tégy úgy, mint a torajaiak, ezért elfogadtuk a felkínált kávét, és még egy bő órát kávézgattunk, gitározgattunk a nagyival szomszédos szobában.

Torajaiakat nem sikerült muszlimmá tenni, de a keresztény vallás is elég nehezen, sok-sok vér áldozat által szilárdult meg, az idősebb generáció viszont még mindig száz százalékig a szellemek hatalmában hisz. Állítólag azért nem volt esélye az iszlámnak, mert a helyiek túlságosan szeretik a pálma bort, és a disznóölés szerves része temetkezési hagyományuknak.

Rengeteg ősi barlang sírt és úgynevezett függő sírt lehet látni a környéken. (Kete kesu, Londa, Lemo). A mai napig a faluhoz közel eső sziklába egy nagy üreget vájnak, egy üregben pénztől függően 6-10 koporsó fér el. Az egyik legérdekesebb látványosság a Baby Grave, ez gyakorlatilag egy ősi fa, hajladozó bambusz erdővel övezve. Ilyen hatalmas, erős gyökerű fákba temették azokat a gyermekeket, akiknek nem nőtt még ki a foguk haláluk idején. Úgy gondolták, hogy a fa részévé válnak, és a fa gyökerei, mint az anyatej, tovább táplálja a csöppségeket.

A koporsók gyakran bivalyt, vagy disznót formáznak, a hiedelem az, hogy a temetkezésen leölt állatok, és a koporsót formázó állat segít majd eljutni a holtnak a túlvilágra. Egyesek 6 évente felnyitják a sírokat és újra öltöztetik halottaikat. A szikla sírok előtt halottakat formázó fabábúk ülnek, ők köszöntik a látogatókat. Ha a falvakat járja az ember, számos koporsó vagy fabábú készítő mesterrel találkozhat.

Toraja, nem csak a halotti ceremóniáiról híres, hanem egyedül álló építkezési módjáról. (Ami megjegyzem meglehetősen hasonlít a szumátrai batak építkezési módra.) Az épületek fából készülnek, cölöpökön állnak, a tető hajót formáz, a falak gazdagon díszítettek a helyi motívumokkal, a fő gerendán, a család halotti ceremóniáin leölt bivalyok szarvai díszelegnek. Minél magasabb a ház, minél több szaru díszíti annál tehetősebb a család!

Ha az ember Torajaban jár, mindenképpen el kell látogatnia egy temetésre. Ez a mondat elég morbidan hangzik, de a rengeteg sír után, a hely atmoszférájába belekóstolva, egy idő után semmi nem tűnik morbidnak. A mi nyugati kultúránk nem szívesen gondol a halálra, a halottak a halál gondolata tabunak számít, Torajaban még élénken a természet közelében élnek. Mondhatni a halottaiknak élnek. Óriási különbség ez kultúráink között, ezért egyeseknek sokkos lehet az élmény.

Nekünk két temetésre is sikerült ellátogatnunk. Egy temetés kb 3-10 napig tart, minden napnak más a rituáléja, az egész ceremónia nagyban függ a család módosságától, illetve a halott társadalomban betöltött státuszától. Az első temetésünk Johannesék szomszédságában volt, ezért nagyon barátságosan fogadtak minket. Az egész egy hatalmas disznóvágás és ősi sátoros ünnep keverékének tűnik. Az első nap gyakran csak disznókat áldoznak, de nekünk szerencsénk volt, mert aznap feláldoztak egy vizi bivalyt is. A ceremónia mester a helyszínre vezetett minket, és csak annyit mondott, hogy „megáldják” az állatot. Ezért nem voltunk felkészülve arra, hogy az állat orrát simogató késes ember egy hirtelen mozdulattal átvágja a jószág torkát, aki körbe ingadozik, ezzel körkörös sugárba fröcsköli magából a vért, majd eldől, és néhány útó rángás után, a patakokban ömlő vérét vesztve, kimúlik…

A disznókat és bivalyt rituálisan darabokra vágják, és a megjelent családok babuszokba rakják az őket illető cafatokat. Másik részét a húsnak helyben elkészítik. A legnépszerűbb étel a pa’piong, ami gyakorlatilag bambuszba gyömöszölt disznó hús (leginkább zsíradék), belsőségek, vér, és zöldségek. Az egyveleget összefőzik, majd szétvágják a bambuszt, és máris fogyasztásra kész, persze az elmaradhatatlan rizs társaságában. Az ételhez bőséggel szolgálnak fel pálma bort, ami egy szénsavas erjesztett alkoholos ital, kávét és cigarettát.

Egy bivaly színétől és méretétől függően akár 100 millió rúpiába is kerülhet (2.000.000 HUF). A helyi szóbeszéd úgy tatja 2011-ben volt egy 300 bivaly áldozatot bemutató temetés…

Mivel a bivalyok rettentő drágák, minél többet ölnek le annál jobb helye lesz a túlvilágon a holtnak. A második temetésen, amit meglátogattunk, részt vettünk bivaly viadalon is, ami általában a ceremónia második napján szokott elkövetkezni. A falu apraja nagyja és a temetési tömeg kivonul egy közeli rizsföldre, ahol a később leölendő bivalyokat párosával egymásnak eresztik. A felbőszült álltok össze akasztják szaru koronájukat, mérgesen beleválják koponyájukat a rizsföldbe, fujtatnak, majd egymásnak esnek. Az nyer, akinek sikerül megfélemlíteni és elkergetni a gyengébb felet. A férfiak fogadásokat kötnek, hergelik az állatokat, akik néha megfutamodásuk hevében jól megkergetik a nézősereget is. A mulatság nem veszélytelen, mert az állatok kiszámíthatatlanok,ezért a halottas család felhívta figyelmünket, hogy nem vállalnak felelősséget testi épségünkért…

A temetést úgy tartják, hogy az utolsó buli a halottal, ezért dobálják a koporsót, táncolnak vele. Az egész mulatság annak ellenére, hogy a többség keresztény rengeteg ősi rituáléval és hiedelemmel van átszőve. 100 évvel ez előtt nem csak bivalyokat, és disznókat áldoztak, hanem előszeretettel vadásztak emberekre is a szomszédos ellenséges törzsekből, hogy még nagyobb presztízse legyen a temetésnek.

Ehhez képest, a mostani szertartás meglehetősen civilizált keretek között zajlik, mégis nyugati szemlélőnek meglehetősen nagy befogadó készségre van szüksége, hogy el fogadja Torajak halotti kultuszát. Ahogy kihal az idősebb generáció, valószínűleg a mostani szokások is gyérülnek, elvesztik színességüket. 20 év múlva már lehet nem érzik fontosnak az emberek, hogy minden keresetüket temetkezésre költsék, miközben múlt századi körülmények között élnek. Ezért aki tud, most látogasson el erre az elvarázsolt helyre. Érdemes egy hetet, vagy akár többet is erre a területre szánni, a hegyek lenyűgözőek, érintetlen területek, kávé, kakaó ültetvények, magasan kialakított zöldellő rizsföldek várják a látogatót. Az emberek magával ragadóan kedvesek, kultúrájuk, életmódúk pedig egyszerűen lenyűgöző. Toraja, minden Sulawesire látogatónak kötelező program!!!

(Zárójeles megjegyzés: Toraja után még biztosabb vagyok benne, hogy ha egyszer meghalok, akkor egy vidám temetést szeretnék magamnak, Sárikám a piros ruha még mindig áll, és részemről a disznóvágás is jöhet, mindig jó bulinak tartottam!)

Manado reptérre Gino és Aga szállítmányozott ki motorral engem és Zsuzsit a szakadó esőben hajnali négykor, az életemért imádkoztam, Aga félig a szemét takarta az eső elől, fél kézzel kormányzott, és közben végig dumáltunk. Mindenesetre megérkeztünk szerencsésen Makasaarba Zsuzsiékhoz, és a cuccok lerakása, pár óra alvás után tovább is indultunk Tanja Torajaba – a holtak birodalmába.

Zsuzsiéknak van egy Mr. Lala nevű ismerőse, aki mindenkit ismer Dél-Sulawesin, egy fajta guru, aki tengerészeket tanít angolra, mellesleg silat mester (helyi ölésre fejlesztett harcművészet). Szóval mielőtt elindultunk, bementünk Mr. Lalahoz, aki egy típikusan olyan ember, akivel jobb jóban lenni, viszont jó lett volna még többet beszélgetni vele az élet dolgairól. Lala elintézte a busz jegyünket, és leszervezte, hogy Torajaban egy tanítványa várjon minket, és viselje gondunkat ott tartózkodása alatt.

Johannes (Lala tanítványa) és egy pajtása a négy nap alatt, amit Tanja Torajaban töltöttünk végig velünk voltak, szallitmanyoztak minket fel-alá a rosszabbnál rosszabb hegyi utakon, nélkülük valószínűleg fele ennyi mindent sem láttunk volna, ezért örök hálánk üldözze őket.

Hasznos infó:

BUSZ: Makasaar – Manado 100.000 IDR

SZALLAS: Wisna Maria 120.000 IDR meleg vizzel, tv szatelittel, nagyon közel a központhoz Rantepaoban.

KOZLEKEDES: a legtobb turista vagy tourgideot fogad, vagy motort bérel, a motor bérléssel óvatosan, mert az utak borzalmas állapotban vannak!!!

BELÉPŐK: Londa, Lemo, Kete kesu, Tilangan, Baby Grave – 20.000 IDR néhol lehet próbálkozni a helyi diákkal vagy Kitassal.

Mario tényleg kiett magáért.  A három nap alatt, amit ott töltöttünk, voltunk egy buddhista pagodában, japán barlangoknál, meleg vizes forrásnál, meghívást kaptunk a családjához egy keresztelőre. Ahol egyesek kipróbálhatták a kutya husit. Habár a túra előtt nagyon lelkes voltam kulináris tapasztalataim bővítése végett, a piac meglátogatása után alig bírtam bármit enni, nem hogy kutya, patkány, denevér, vagy egyéb helyi finomság húsát. Voltunk egy vulkán tónál, láttunk egy helyi geotermikus erőművet.

Mivel a helyi legnagyobb vulkán –Gunung Lokon- épp óriás kitörésre készül, ezért csak egy kisebbet másztunk meg, ahonnan viszont át lehet látni a hegyeken, látni Bunaken szigetét, és persze a füstölgő, pöfékelő Lokont is. A lefelé jövő dzsungel túra szerintem nagyobb élmény volt, mint Tangkoko. Láttunk zöld galambot, ami eszméletlenül ritka erre. És minden féle növényt, gezemicét, ami mindenféle betegségre jó. Mario nagypapája, nem az ember evő, hanem a másik, köztiszteletben álló gyógyító volt, a képesség elsőszülött fiú ágon öröklődik. Mario birtokában szintén ott van a tudás, és a képesség, de harcol ellene, mert szeretne jó katolikus lenni…  A vulkánról lefelé menet beugrottunk a vulkán kutató intézetbe, ahol 12 vulkán szeizmografikus előrejelzéseit vizsgálják.

Mario egyik rokonjának a kertjében ősi sírok állnak, amikbe magzat pózba helyezték el a halottakat, a szövegeket, amiket rá róttak, a mai napig nem fejtették meg. A kertben szantál illat volt, zöld moha vette birtokába a környéket, és szellemekről hallottunk  meséket. Annak ellenére, hogy meglehetősen szkeptikus vagyok, bele borzongtam a helybe, és a hideg futkározott a hátamon.

Móni, Sanna, Tomi számára, az, hogy helyiekkel is voltunk, hallottunk az eredet mondákat, úgy és azt ettük amit, a többiek szerintem óriási élmény volt.

Tomohonból vissza felé jövet Zsuzsival az az ötletünk támadt, hogy miért is töltenénk egy éjszakát Manadóban, ha vissza is térhetnénk még akár aznap éjszaka Bunakenre, a paradicsomi szigetre. Gino segítségével leszerveztük, hogy hajó várjon minket a kikötőben, a többieknek teljes meglepetést akartunk, ezért csak a hajó állomáson árultuk el, hogy a szállás, amit találtunk már a paradicsomban van.

Teli hold volt, az idő kellemesen lágyan forró, a szellő csiklandozó, habár éjszaka volt, mindent tökéletesen lehetett látni. Giccsesen romantikusra sikerült a moonlight hajó tripünk Bunakenre, ennél jobbat kívánni sem lehetett volna.

Móni kedvenc dala, Baby Baby, Fall in in love, Fall in in Love again, and again… túránk nótájává vált. Habár nem vagyok egy romantikus alkat, Indonéziában valahogy a giccsre való hajlam átragad az emberre. Bunaken tökéletes környzetete, a bambusz bungalowk, az elképesztő snorkelezések, barakuda vacsorák, csak felerősítik az emelkedett hangulatot. Gino, Mario is csatlakozott hozzánk másnap, úsztunk újra tenkősökkel és ezer más hallal. Megfogattam, hogy karáncsonykor leteszem a búvár vizsgát. 

Azt hiszem Bunakenen, mindannyian éveket tudnánk eltölteni. Viszont ez a trip is véget ér egyszer, és Móni, Sanna, Tomi repülője sem vár addig, amíg ki élvezkedjük magunkat Bunakenen, szóval Makasih Kekasih! Bye-Bye mindenki megint! Lorenzo, Gino, Mario és a helyiek búcsúzásul szuper koncertet adtak nekünk a helyi készítésű mindenféle hangszereken! A manadoi búcsú is elég giccsesre sikerül pajtásainktól, bevallom egy könnycsepp is legördült az arcomon, arra gondoltam, hogy milyen jó lett volna még beszélgetni az otthoniakkal, az otthonról és minden másról. Hirtelen megint megveszekedett honvágyat éreztem, fura volt bele gondolni, hogy ők ként nap múlva megint otthon lesznek, rántott húst esznek, tél lesz, OTTHON lesznek. Mi meg kitudja mikor éljük át ezeket újra!

HASZNOS INFO:

TOUR GUIDE Manado környékén: Gino 085298027385 (sajnos nem tudom mennyit kér, mert mi baráti alapon, kaptunk óriási segítséget, de mindenkinek ajánlom, rettentő megbízható, és óriási segítség).

LORENZO Home Stay: hosszas alkudozás után a 300.000 rúpiás házakat megkaptuk 175.000 IDR-ért/fő/éj.  Nagyon ajánlom ezt a helyet, szuper a kaja, a szobák kiválóak voltak, viszont az eredeti árért nem éri meg.

BUNAKEN SEE GARDEN Home Stay: ár érték arányban a legjobb a szigeten: 175.000 IDR az eredeti ár, a kaja egy fokkal rosszabb, mint Lorenzonal, viszont minden nap takarítanak, és rettentő kedvesek!

HAJÓ: 50.000 IDR/fő

BÚVÁRKODÁS: Two Fish Diving Center. Introduction dive: 50 euro, lehet alkudozni itt is.