Elnezest a nagy kihagyasert, de nem nagyon akadt utamba olyan hely, ahol internetet tudtam volna hasznalni. Na meg egy kicsit jo is volt elszakadni a kommunikacios csatornaktol.

Jelentem Kb 180 kilometer van meg hatra, ahogy Szilvi fogalmazott ez, amolyan utolso 50 m. Hihetetlen, hogy tul vagyok tobb mint 600 kilometeren, es azt hiszem tul vagyok az ut legfontosabb allomasan is. Hogy mi is az a Cruz Ferro, rovidesen kiderul, de elobb lassuk kicsit merre jartam az elmult par napban. Szoval Leon utan megvaltozik a taj. Feltunnek az elso kisebb dombok, majd Astorganal a komolyabb hegyek is elobukkannak. Hihetetlen elmeny hegyet latni, 4-5 nap total sikon valo meneteles utan. Hihetetlen de megvaltozott meg a levego is. Szarazabb lett, a falvak terep szinuek. Agyag, terrakotta, hamuszurke, epp olyan mint az adott videk talaj szine, neha nehez is eszre venni oket a tavolban ugy beleolvadnak a kornyezetukbe. Astorga elott nagyon gyakoriak voltak a vajogbol keszult hazak, ezekre a telepulesekre az volt jellemzo, hogy ezer es ezer fecske korozott felettuk, es hangos csiviteles ovezte oket. Nem csak fecskek vannak, de minden templom tornyon, magasabb ponton golyak feszkelnek, ugy tunik nagyon szeretik ezt a videket. (Nincsenek ezzel egyedul :)

Astorga a romai birodalom alatt is fontos varos volt, az ezust ut egyik kiemelkedo allomasanak szamitott, ezert messzirol feltunnek a fallal korulvett vonalak. CSodas szekesegyhaz illetve egy Gaudi altal ujra epitett puspokipalota a nevezetesebb latnivalok. A Gaudi haz hihetetlen, itt gyujtottek ossze az elcamino osszes letezo kegytargyat, ereklyejet. (Gusztustalanok, de maga a haz, mint minden GAudi lenyugozo).

Es miutan elhagytam Astorgat vegre elkezdtek kozeledni azok a bizonyos magas hegyek, es mar-mar sejtheto volt melyiken lesz a Cruz Ferro. A Vas kereszt, evszazadok ota fontos allomas. A zarandokok legtobbje otthonrol hoz kovet magaval, mely a szomorusagat, terheit jelkepezi, es a vaskereszt tovebem teszi le haggya ott vegleg banatat. En nem hoztam magammal kovet, de jo ideje elrejtettem a zsebembe 3 aprobb kovet, hogy en is ott hagyhassam oket a keresztnel. Az utolso nap teljesen egyedul mentem, megprobaltam minden erommel a banataira, serelmeimre, szomorusagomra, terheimre gondolni, es habar megfogalmazodott bennem mik bantanak, valahogy mindenrol megoldasok, jo dolgok, oromok, szep emlekek jutottak eszembe. Annyira intenziven porgott az agyam, mint talan meg soha, lefutottak elottem eddigi eletem kepei, egyuttal lattam a vagyott jovot. Az uton eddig haromszor gyultek szemembe konnyek, egyszer amikor a nagypapamrol beszeltem, egyszer amikor az apukamrol, es akkor amikor meglattam a CRuz Ferrot. Belem hasitott a felismeres, hogy ezert vagyok itt, ezert jottem, ezt akartam... Egyuttal talan itt a vege, es a tobbi mar csak levezetes, amolyan oromjatek lesz.

Letettem a koveimet, majd szarnyakat kapva lemeneteltem 40 kilometert Ponferradaig a csodasan zoldelo mezok, mez illatu sarga viragok, es a levendula illatu lila viragok kozott. NEm is ereztem a zsakot, a meleget, a szarazsagot csak szalltam, szalltam egyre tovabb. Ponferradaba azonban felismertem meglatva a "202 kilometer van hatra" tablat, hogy mindjart a vegere erek. Ez a 200 mar mar semminek tunik. Hihetetlen.

Ponferradatol olyan a taj, mintha Badacsony kornyeken setalnak, vege lathatalan szollo foldek, terrakotta talaj, es hihetetlen forrosag. De nem banom, ki kell elvezni minden pillanatot meg az uton, es e szerint kicsit carpe diem hangulatban  is vagyok. MA Villafrancaban alszom, ami ket nagyobbacska hegy kozott, egy szuk volgyben huzodik, csodas var, templom, ami kell es nagyon remelem egy nagyon finom zarandok vacsora lesz meg a mai program.

Kis pikanteria: az ut tele van rettento edes melegekkel. Tegnap elott egy meleg olsz par fozott nekunk vacsorat, szakacs volt az egyik, roberto, es olyan isteni palacsintat sutott, csak mintha otthon lettem volna. MAjd egyutt setaltam egy 64 eves holland meleg pasival, es ma 3 meleg leanyzoval alszom egyutt (no nem ugy... :) hat ha valamit akkor ezt nem gondoltam volna az utrol. Ami a lenyeg az egeszben, hogy soha soha nem lehet tudni kit hoz az utadba a sors. Megis itt, mindenki egyenlo, mindenki aubergekbe lakik, emeletes agyon alszik, ugyanazt a zarandok menut eszi.  Ez azert jo, mert voltam itt egyutt egyetemi pofesszorokkal, acsokkal, kamionsoforokkel, mernokokkel, orvosokkal, olyan emberekkel akik egyebkent valoszinuleg soha nem akadtak volna utamba, de az uton minden lehetseges. Es az emberek szinessege, a legkevesbe sem zavaro, csak meg teljesebbe teszi az ozkepet.

Sajnos lejart az odom, mennem kell, puszi

b