Hirtelen döntés – néha nagyon jó döntés!
Egy Couchsurfinges leányzó meghívott Danait és engem a szülei házába Malangba, hogy másszuk meg együtt a Bromot. Danai nagyon hezitált, majd végül nemet mondott az utolsó előtti pillanatban. Én úgy voltam vele, hogy lesz, ahogy lesz, legalább spórolok egy kicsit a Sulawesi utazásra. Kedden (szept. 25.) végre eljutottunk egy röplabda edzésre, aztán meg benéztünk egy igen vicces salsa buliba, majd még elindultunk a kedvenc 83-nak nevezett sörbárba, tehát sikerült kb reggel 3-ra ágyba kerülnöm. Reggel nem akartam mulasztani a suliból, szóval gyorsan összeszedtem magam, és elindultam. Kb 200 métert tettem meg, amikor beötlött, hogy én tulajdonképp nagyon szeretnék végre hosszabb időre kijutni a városból, végre kicsit a természetben lenni. Etno lányt hívta a természet szava…. J Szóval felhívtam Ayut, és közöltem vele, hogy akkor mégis mennék aznap vele, ha még lehetséges. – Hát persze! volt a válasz. Haza szaladtam, 15 perc alatt összeraktam a hátizsákom, és már azzal együtt indultam a suliba.
Sajnos a vonatra már nem volt jegy, ezért busszal kellett mennem, ami a soha többet kategória! 24 órát utaztam, habár kényelmes volt, két helyem volt, és végül is, legalább kialudtam magam, vagy valami olyasmi. Sikerült megérkezni 1-re Malangba.
Ayu családja rendkivul kedves, immár nem annyira meglepő módon, viszont arra nem számítottam, hogy pár órás városnézés után, még aznap éjfélkor tovább indulunk megnézni a napfelkeltét a Bromoval szemben lévő vulkánról. Ufff, ez így kicsit meredek lesz, sebaj, kemény fából faragtam minket…!
A Bromo Indonézia legfőbb látványosságai közé tartozik, kicsit talán túl turisztikus is, de azért lenyűgöző. Leg aktívabb vulkánok közé tartozik, jobban mondva inkább beszéljünk vulkán csoportról.
A legenda valahogy úgy hangzik, hogy egyszer volt, hol nem volt, egy ifjú házaspár a régi dinasztiákban, akiknek sehogy sem akart össze jönni a gyermekáldás. Az istenekhez fohászkodtak, akik meg is áldották őket, azzal a feltétellel, hogy az utolsó gyermeküket a tűzhányóba kell vetniük. A házaspár nagyon szeretett volna már gyermeket, ezért bele mentek az alkuba. Született is 25 ivadékuk, viszont az utolsónál nagyon nem akarodzott beledobni a vulkánba a porontyot. Erre az istenek éktelen haragra gerjedtek, és óriási vulkánkitörések következtek. Mivel meg akarták óvni faluikat, a házaspár szomorúan bár, de belevetette gyermekét a forrongó lávába. A gyermek szava visszaszállt, és azt kérte minden évben emlékezzenek meg róla. Ezért a helyiek a mai napig szent hegyként tisztelik a Bromot, minden évben ünnepséget rendeznek a gyermek tiszteletére, és áldozatokat ajánlanak fel a hegy békéjének megőrzése érdekében. Ennek ellenére 2011-ben volt egy kisebb kitörés, ezért őszintén reméltem, a következő nem most fog bekövetkezni…
A hegy lábánál buddhista templom áll a béke jegyében. A táj egészen elképesztő, szinte holdbélinek mondanám, a szél könnyedén belekap a finom lávaszemcsékbe, ide-oda fújja. Ahogy lépkedsz a sivatagban, lábad nyomát porfelleg kíséri. Mi az egész utat gyalog tettük meg, kivéve egy száz méteres szakaszt, amit lóháton, de ha lazább túrára vágyik az ember lovak, dzsippek, motoros fuvarok segítik útját, jó pénzért!
Miután lejöttük a hegyről már 3 óra volt, tehát mintegy 15 órája voltunk úton. Sebaj, ennek ellenére még útba ejtettük Madakaripura vízesését, amit mindenkinek erősen ajánlok. Az eddigi vízesések közül a leggyönyörűbb, amit valaha láttam, és nem utolsó sorban, nem szar érzés a vulkáni hamut, égszínkék tengerszemben leöblíteni, miközben melletted a 200 méterről lezúduló víz hömpölyög. Teljesült egy régi vágyam, beúsztunk a vízesés fő függönye alá, kiálltunk a párkányra, és onnan ugráltunk a tengerszembe. Isteni!!!
