Mario tényleg kiett magáért.  A három nap alatt, amit ott töltöttünk, voltunk egy buddhista pagodában, japán barlangoknál, meleg vizes forrásnál, meghívást kaptunk a családjához egy keresztelőre. Ahol egyesek kipróbálhatták a kutya husit. Habár a túra előtt nagyon lelkes voltam kulináris tapasztalataim bővítése végett, a piac meglátogatása után alig bírtam bármit enni, nem hogy kutya, patkány, denevér, vagy egyéb helyi finomság húsát. Voltunk egy vulkán tónál, láttunk egy helyi geotermikus erőművet.

Mivel a helyi legnagyobb vulkán –Gunung Lokon- épp óriás kitörésre készül, ezért csak egy kisebbet másztunk meg, ahonnan viszont át lehet látni a hegyeken, látni Bunaken szigetét, és persze a füstölgő, pöfékelő Lokont is. A lefelé jövő dzsungel túra szerintem nagyobb élmény volt, mint Tangkoko. Láttunk zöld galambot, ami eszméletlenül ritka erre. És minden féle növényt, gezemicét, ami mindenféle betegségre jó. Mario nagypapája, nem az ember evő, hanem a másik, köztiszteletben álló gyógyító volt, a képesség elsőszülött fiú ágon öröklődik. Mario birtokában szintén ott van a tudás, és a képesség, de harcol ellene, mert szeretne jó katolikus lenni…  A vulkánról lefelé menet beugrottunk a vulkán kutató intézetbe, ahol 12 vulkán szeizmografikus előrejelzéseit vizsgálják.

Mario egyik rokonjának a kertjében ősi sírok állnak, amikbe magzat pózba helyezték el a halottakat, a szövegeket, amiket rá róttak, a mai napig nem fejtették meg. A kertben szantál illat volt, zöld moha vette birtokába a környéket, és szellemekről hallottunk  meséket. Annak ellenére, hogy meglehetősen szkeptikus vagyok, bele borzongtam a helybe, és a hideg futkározott a hátamon.

Móni, Sanna, Tomi számára, az, hogy helyiekkel is voltunk, hallottunk az eredet mondákat, úgy és azt ettük amit, a többiek szerintem óriási élmény volt.