Ugyanis elsőre egy lány koliban akartak elhelyezni minket, szobánként 900.000 rúpiáért, közös mosdóval, ami hemzseg a csótányoktól, nane, ez volt az első reakció, de mostanra kicsit felűl írtam az elképzelésemet a helyzetről…

Végre egy hónapra van egy szobám (500.0000 IRD). Közel másfél hónap itt-ott csövezés után, kirakni a cuccaimat egy szekrénybe, maga a megváltás.  Egy muszlim családnál lakunk Danai, görgög, és Daiana, bulgár leányzókkal. Dianaval osztozunk egy lakrészen, ami azt jelenti, hogy a házból egy bejárat van, az o szobájába, ahonnan nyílik egy fürdőszoba, a szobából nyílik az én szobám, ahonnan van egy kijárat egy mini kertre ahonnan ki lehet menni az utcára. Ez a semmiképp sem ideális megoldás. Mert folyamatosan keresztezzük egymást, ráadásul Diananak van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy folyamatosan beszél… Ma reggelre kis gekko kakikat talaltam a parnam alatt.. Fincsi!!!

Röviden azonban Bandung nagyon, NAGYON SZUPER, minden kellemetlenség, furcsaság ellenére. Szerintem az elmúlt időben kb 5 órát aludtam átlagosan, és mégsem érzem fáradtnak magam. Nagy mázlim van az emberekkel, extra aranyosak, kb olyan mintha egy nagy családként, kommunaként működnénk.

A város, ahogy mondják Jáva Párizsa, és valóban. Szinte bármit megkaphatsz, van jópár bevásárló utca, bevásárló központok, Factory Outlettek, kár, hogy szegény egyetemista vagyok... Kellemes a levegő, fúj a szél, nem izzadunk halálra, esténként kicsit lehül, akár egy könnyebb pulcsi is el kél. Az egyetem környékén egyáltalán nincsenek szúnyogok, mi fenn vagyunk egy hegyen, a város lenti részén persze tanyáznak a ki dögök!!!

Szumátra után, itt minden sokkal kultúráltabbnak hat. Itt az ankotokon (helyi busz) nem köpdösnek az emberek, csomóan beszélnek angolul (immel-ámmal). Vannak járdák, habár nem mindenhol, és a legtöbb életveszélyes.
Az egész város elég zöld.Ha kicsit lejjebb mész a fő utakról, előbukkan egy-két banán liget. A mi környékünkön gyönyörű villák vannak, zöldellő kertekkel, ami elég nagy kontraszt az eddig látottakhoz képest.

Szerencsére valünk van Yasseen, egy dél-afrikai srác, aki már volt itt egy évet, csomó helyi barátja van, leginkább művészek az STSI művészeti egyetemről. Változatos, színes emberek, nem úgy mint a mi egyetemünkön tanuló informatikusok (no offense). Ez a hét nagyon mozgalmas volt, már most be van tervezve a következő hetem is: salsa, jazz koncert, falmászás (remélem), röplabda, second-hand market...

A kaja rettentően olcsó, és finom, habár azért nagyon jól esett tegnap egy kis spanyol sajtot, szalámit, kolbászt enni, némi spanyol vörösborral. Folyamatosan friss gyümölcs turmixokat iszok, egyszerűen nem birok betellni vele, az utcán 5000 rúpiáért csinálják - kb 100 HUF. Vannak zöldség juicezok is, ebből egyenlőre csak az avokádót próbáltam, amit csokisziruppal adnak... Izgi. Már szinte mindent megeszek az utcán, kivéve a sült csirkelábakat, meg az egyébb ilyen undorítóságokat. Hasilag egyenlőre semmi sem probléma,  viszont Danai a görög lány most épp lázasan fekszik otthon. Lehet a 3 hét szumátra már megedzette a gyomromat!

Azt hiszem jó hely ez a Bandung, Bandungoljatok továbbra is velem!

Pár óra Medan, Internet (juhéjj), búcsú Andrew Bakartól, repülés Jakartaba. Szerencsére aznap este sikerült Couchsurvingelni egy Indonéz családhoz. A lány aki végül elfogadta a kérésemet, egész véletlenül ismeri a magyar nagykövetség tagjait, hihetetlen! Véletlen szerűen írok egy lánynak a 11 milliós metropoliszból, és van közös magyar ismerősünk. Végre nem turista helyen aludtunk, hanem egy igazi hús-vér indonéz családnál.  Jómódúk ellenére, minden nagyon pici, kicsit kaotikus, és nem mondanám, hogy túl tiszta, azt hiszem a trópusokon ez normális…???.

Másnap korán felkeltünk, és mint egy 4 órás jakartai buszozás után, most már nagy bőröndjeinkkel, szakadtan, magunkon 3 hét szumátrai porral, megérkeztünk az orientáció helyszínére Hotel Aryadutába. Az öt csillagos szálloda hangulata és a mi kinézetünk és szagunk valahogy nagyon indifferensnek hatott. Szumátra és a jakartai nyomor utcák után belépni egy szállodába olyan volt, mintha országot, földrészt, leginkább planétát váltottunk volna. 

Az orientáció meglepően jól szervezettnek tűnt az első pillanatban. 77 országból 750 Darmasiswas diákok koordinálni elég kihívó. Meleg vizes zuhany, tisztaság, medence, jakuzzi. SAJT, FELVÁGOTT, KENYÉR!!! Egy másik módon de ezt is paradicsominak éreztem. Viszont egy indonéz 5 csillagos hotel picit más mint, egy magyar. A szobában a kézmosóból nem folyt víz, a szobákban és a folyosókon terjengett a dohány szag, a lobbyban hemzsegtek a szúnyogok. Kilépve azt utcára kb 3 perc után láttam egy patkányt. A szállodától, kb 10 perc séta a Jalan Jaksa, Jakarta backpacker negyede, ahol az első éjszaka megszálltunk, ez egy nyomor negyednek hat európai szemmel, sok sok szórakozó hellyel. Viszont akkor is az ötcsillagos hotel egy teljesen más világ, amit a kinti valóságtól ténylegesen csak egy fal választ el.

Megtudtuk, milyen szuper lesz az ösztöndíjunk, milyen szerencsések vagyunk. No meg azt is, hogy valaki kapott a reptéren 500.000 rúpia kezdő összeget, mi speciel nem, és bizonytalan idő után fogjuk megkapni.  Az egyébként jól működő 3 napból ott bukott ki a szeg a zsákból, amikor vasárnap mindenkinek el kellett volna hagynia a hotelt az egyetemek szervezésébe. A legtöbb embert, akik repültek reggel 6-re lerendelték a lobbiba, viszont amikor én 9 körül lementem, még a legtöbben ott voltak, bizonytalan várakozási idővel, mivel nem sikerült megfelelő számú jegyet vásárolniuk…

Szuper volt találkozni az összes magyarral, pálinkát, sört inni, táncolni, megbolondulni kicsit.

-          Szumátra ezen részén tombol a malária és a dengue láz, ergo folyamatosan paráztunk, az egyébb iránt éjjel-nappal hemzsegő szúnyogoktól.

-          Tengerparti Bungalownk több háziállattal is rendelkezett, a legtöbben a szúnyogok voltak. De volt 2 kedves toke-gekkonk, akik itt ott feltüntek, kedvenc lakóhelyük az én táskám mögött volt. Ez egy kb 20-30 centis pöttyös, vaskos gyík, ami chak-chak hangot ad ki. Elsőre riasztó, de utána rovar pusztító hajlandósága miatt – barátságos lakótársnak titulált állatka!

-          A sziget hemzseg a majmoktól, ami nem annyira előnyös, mert folyamatosan lopkodnak dolgokat, ugrálnak a bungalowk tetején, és egy dög megharapta az egyik német turistát, akinek veszettség elleni antiszérum beadatása elég fárasztó keresgélés után sikerült.

-          Amikor megérkeztünk, át kellett jutnunk valahogy a sziget túlsó felére, de elfogytak a taxik, és nekünk motorral kellett menni a cuccokkal együtt, ami kis hátizsákkal mint a miénk, adrenalin dús, de szuper élmény volt. Végülis a kis Indók sokszor 4-en-5-en ülnek a mocin, mi egy párszor feltettük magunkban a kérdést; –ÚRISTEN, túl élelelm-e ezt a kanyart? –Te jó ég, nem ütjük el azt a majmot? – Jesszus, mi a csudáért kell 25 fokos emelkedőn előzni motorral???? (Visszafelé kerítettünk egy taxit.)

-          A bungalowban semmi nincs, csak egy ágy, oszt slussz. Persze lehet kapni olyat, amiben van mosdó, de az drágább, és mi persze spórolni akartunk.

-          A mi szállásadónk közös mosdója egy guggolós wc-ből és egy koszos vízzel teli tartájból állt egy pókhálós sötét helyen, szóval más megoldást kellet keresnünk. Ezért átjártuk Ollallához fürödni, itt annyi volt a különbség, hogy a sötét pókhálós helyen volt, egy hideg vizes zuhany, juhéjj!!!

Tehát, ha Pulau Wehre megy valaki, akkor szerintem érdemes megszállni Yulia Resortban, ez egy európai mércével jól kiépített hely, tenger fölé épített éttermi résszel, idilli. Mindazonáltal mindenkinek javaslom, hogy úgy menjen oda, hogy nincsenek nagy igényei, csak szeretné élvezni a minimál körülmények között a természetet, a vadont, a nagy kékséget! Sok sok ankoton (helyi busz), becakon (motoros taxi), éjszakai buszon töltött idő után Pulau Wehen lenni, számunkra maga volt a paradicsom.

Mindenesetre végre megérkeztünk a kikötő városba Banda Acehbe. Azt kell tudni Szumátra Acheh tartományról, hogy itt még mindig Saria van, azaz az Iszlám legradikálisabb válfaja. 1976-óta erős a függetlenségi mozgalom, saját jogrendszerük volt, a turisták nem is nagyon léphettek be, egészen a 2004-es óriási tsunami pusztításig. Ekkor hirtelen békét kötöttek Indonéziával, és beengedték a külföldről érkező segítséget, viszont megtartották a Saria joggyakorlatot, tehát ha itt egy külföldit egy helyi lánnyal érnek, az a legkevesebb, hogy nyílt színen megkorbácsolják, ha házasságban a nő félrelép halálra kövezik, vallási rendőrség működik, hogy felderítse az ilyen eseteket…  Azt hiszem most már érthető, miért féltem kicsit ettől a helytől! Azonban, minden félelmem fölöslegesnek bizonyult, csak kedves, aranyos, nyitott emberekkel találkoztunk, de persze be kell tartani a nagyobb helyeken a takard magad mindenhol ahol tudod, mert különben nagyon furán néznek rád.  

Az Iszlám alapvető szabálya a test takarással kapcsolatban, annyi, hogy takard el azokat a részeket, amikre nincs szükséged, tehát maradjon szabadon az arcod és a kezed, és ez vonatkozik a férfiakra és a nőkre egyaránt. Banda Acehben nagyon szerettem volna venni egy úszó pólót, ezért beugrottam egy két boltba, hátha találok. Bementem többek között egy csak nőknek szánt helyre is…  nos, meg kell, hogy állapítsam, hogy rendben van, hogy a nők csak egy férfinak szentelik magukat, de annak férfinak valószínűleg mindent megadnak… J A bolt tele volt szexibbnél szexibb fehérneműkkel, kombinékkal, stb… Úszó poló nem volt…

Szóval a kikötőben útban Indonézia legnyugatibb pontja fekvő szigete, Pulau Weh felé összefutottunk egy pár buléval (fehér emberrel), jó volt végre nem csak a srácokkal értelmesen kommunikálni. Akik nem csak annyit kérdeznek How Are You Mister? A bulék között akadt egy emberke, aki felfigyelve Bence akcentusára rögtön vissza kérdezett, - Hé, Magyarok vagytok? – Persze, Te is? – Hogyne, csak hét hónapja nem beszéltem magyarul!

Nos, megismerkedtünk Zolival, aki Andrew Bakar from Czech Republic állnéven utazza be a világot, nomád körülmények között, sátorral, csak vezető nélkül, Dél-Amerikától kezdve, Fekete-Afrikán át, Ázsiáig minden felé. Azon a napon, abban a pillanatban, pont ő is Pulau Wehre tartott. A srácnak a a bakancsát, inkább egy kényelmes túrabakancsnak mondanám, annyi lyuk, foszlás van rajta. Teljesen mániákus utazó figura, aki otthon szemész orvos, mindent tud a természetről, és az egész világot kutatja rejtett törzsek után. Ilyen csodabogárral nem minden nap találkozik az ember kis hazánkból, ezért rögtön meg is állapodtunk, hogy együtt keresünk szállást Iboih nevű falucskában, ami a legnyugatibb sziget, legnyugatibb pontja rejtve a nagyvárosok zajától, szmogtól, büdöstől, patkányoktól.

Két hét folyamatos úton levés után, Isteni érzés volt, hogy megállunk végre, csak úgy lenni egy szigeten, ami életem első trópusi paradicsoma. Terv annyi volt, hogy rendesen kipihenjük magunkat a nagy Darmasiswa kaland előtt a utunk harmadik paradicsomi táján!